A hengerek használata Fáraó testtartásban


    Ha nincs gondja az egészségével, akkor azonnal elkezdheti a munkát Fáraó testhelyzetben. Állva, ülve vagy fekve is dolgozhat. Mindenki azt a helyzetet választja, amely az adott pillanatban a legkedvezőbb számára. Kapcsoljon be valami megnyugtató zenét, melynek hallgatása során ellazít és pihentet. Engedje szabadon a fantáziáját. Képzelje el magát egy olyan helyen, ahol ön jól és könnyen pihenne: egy erdei tisztást, tavat, egy kis folyót, tengert, egy domb vagy egy hegy csúcsát, ahol nincs senki önön kívül. Csak a tiszta égbolt, a nap meleg, simogató sugara, csend, madárfütty, s gyenge könnyed szellő. Alakítsa ki a maga kis pihenőhelyét, ahová elvonulhat most gondolatban. Zárja ki innen a nap gondjait és nyugtalanító eseményeit. Gondolatban úszhat, repülhet, fekhet, virágokat szedhet és belélegezheti illatukat, horgászhat, törekedhet fel a csillagok felé, tábortűznél ülhet és figyelheti a lángokat és a tűz szikráit, ahogy tovaszállnak és beleolvadnak az esti égbolt homályába.
     Visszatérhet gyermekkorába, ifjúságához, vagy ellenkezőleg utazhat a jövőbe. Öné a választás. Statikus helyzetben is lehet, de ne féljen, amikor megérzi testének belső mozgását, ami fokozatosan egyre intenzívebbé válik. Ha áll, ne féljen attól, hogy elesik, csak lépjen szélesebb terpeszállásba. Lazítsa el a testét.
     Érezzék a kezek, a lábak és minden izma a szabadságot. Mozdulatai lehetnek lágyak, vagy hirtelenek. Ez lehet tánc de repülés, vagy akár tornagyakorlatok is.
     Ha körözni akar a karjaival hát tegye, kacsázni, forogni, hajlongani akar ne tartsa vissza magát. A fontos, hogy higgyen a testének. Csak annyi mozgás igényel, amennyire szüksége van.
     Engedje szabadjára érzéseit. Énekelhet, sírhat, kiabálhat. Ne fogja vissza belső érzéseit. Az ilyen gyakorlatok hossza teljesen a egyéntől függ. Mozgása és a belső hullámok lecsendesülnek. Mielőtt még a szemét kinyitná, szorítsa meg a kezében levő hengereket, feszítse meg a lábait, nyújtózkodjon erősen és csak ezután nyissa ki a szemét. Ha szédül vagy gyenge ekkor, feküdjön vagy üljön le,
     Igyon meg egy frissen elkészített teát. Fáraó hengerrel történő ilyen foglalkozás, bizonyos mértékben meditáció.
     A meditáció – tudatos belső törekvés valami felé.
     Ha kimegy az ember a természetbe, akkor mindig szeretne egy kicsit pihenni.
     Ez azt jelenti, hogy meg akarunk szabadulni problémáinktól vagy legalábbis egy időre nem gondolni rá, feltöltekezni erővel és energiával a környező természetből, felmelegedni a nap sugaraitól, hallgatni a madarak énekét, a levelek susogását, s a szél fúvását. Nos mindezt próbálja megérezni a hengerekkel történő meditációja során is.
     Már említettük, hogy a hengerek között bizonyos energia áramlás jön létre. Vegye kézbe a hengereket és akkor ez az áramlás ráhangolódik az ön jó hullámára és eljut az egész szervezetébe, minden szervhez, minden szerv-rendszerbe, köztük az idegrendszerbe, az immunrendszerbe, vérkeringés rendszerébe, a nyirokrendszerbe, az energia rendszerbe, az egészséghez, a Chi, a nyugodtság, kiegyensúlyozottság, a tudás, a bölcsesség, a Tanítóval való kapcsolathoz, a bolygóihoz, az önszabályozó rendszeréhez, amellyel ön a Felső erőkhöz kapcsolódik.
     Ön állhat, ülhet vagy feküdhet a kezében tartott hengerekkel, önre áramlik az erő, mely helyreállítja az ön egészséges hullámát, és ezáltal a szervek az egész szervezete és energetikai mezőjének működését. Nem kell semmire gondolnia, semmit elképzelni és nem kell hinnie a szervezet semmilyen energetikai felépítésében. Ettől függetlenül a szervezetén belül megindul a gyógyító folyamat. Ezt ön egy kis idő múlva maga is észreveszi javuló közérzetén. Ez a folyamat mindenkinél egyedi.
     Ha ön ezt a hullámot tudatosan irányítja, azaz olyan munkát végeztet el, melyre önnek szervezetében éppen szüksége van, akkor ez már a meditáció egyik megnyilvánulása, azaz ezzel is növekszik kezelés hatékonysága.
     Minden nap minden ember találkozik különböző problémával, megoldja vagy elodázza azt. A különféle találkozások, emóciók, élethelyzetek, az emberekre és az eseményekre történő belső reagálás, az ökológiai szempontból szennyezett étel és víz – mindez naponta megterheli bizonyos mértékben a szervezetet. Ezenkívül, a kívülről érkező tekintetek és gondolatok, a környező emberek cselekedetei, és az a pszichológiai, emocionális és energetikai helyzet amiben az ember tartózkodik, szintén bizonyos változást idéznek elő az ember erőterében, gyengítve vagy megsemmisítve a védő réteget.
     Ezeket a napi változásokat lehet eltávolítani ha állunk vagy mozgunk a hengerekkel. Ha arra koncentrál az ember, hogy ahogy az áramlás megtisztítja, akkor semlegesíti a külső és belső negatív hatásokra és erővel, egészséggel, Chi-vel tölt fel, azaz a használat hatékonysága jelentősen nő.
     Ha elképzeli, hogy ön mellett egy ember áll, akinek szüksége van az ön segítségére, az áramlat őt is megtisztítja. Idézze fel képzeletben a személy arcát és gondolatban nézze őt. Míg elképzeli őt, az áramlat őt is éri.
     Ha valamilyen gondja támad valamelyik szervével, gond vagy fájdalom ami megterheli az érzelmeket és a idegfeszültséget okoz, akkor vegye kézbe a hengereket Fáraó helyzetben és gondolatban irányítsa az áramlást arra a helyre, ahol ezek a kellemetlen érzések megjelentek. Képzelje el, hogy lemos, megtisztít, semlegesít mindent, ami zavarkeltő vagy nehézséget okoz. Addig tisztítsa míg nem érzi magát jobban. Aztán töltse fel ezt a helyet erővel, egészséggel, Chi-vel, nyugalommal.
     A hengerekkel történő foglalkozás különböző szintű meditációt is jelent. Ezek nem csak egészségjavító vagy gyógyító meditációk, hanem dolgok vagy élethelyzetek tervezésére irányuló vagy az emberi kapcsolatokat fejlesztő meditációk is lehetnek.
     Igen hatékony a hengerek használata kettesben, hármasban. Egymás kezét fogva a jobb szabad kézben tartják a Naphengert, a balban pedig a Holdhengert. Aztán helyet cserélnek. Ez a helyzet segít egységbe tömörülni, jobban megérteni egymást, közösen dolgozni egy témában, együttesen segíteni valakinek. Közös áramban egyesülnek. Ha van legyengült vagy beteg személy a házban, depressziós vagy hisztérikus, vegyék maguk közé, És tiszta szívből kívánjanak neki jobbulást. Az egyesült áramlás bejut a szervezetébe, erőt, nyugalmat, Chi és egészséget hozva. Lehet inni hengerrel kezel vizet is. Kezelt vizes fürdőt venni, tengeri sót és 8-10 csepp jegenyefenyő vagy eukaliptusz illóolajat csepegtetve a vízbe. Lehet alkalmazni a Fáraó testhelyzet valamelyikét is.
     A henger használata az egészségi állapot javítására
     Ha Önnek gondja van az egészségével, különösen ha azok már régebbi keletűek, akkor a hengerekkel való munkát a gyógyító helyzetekkel kívánatos kezdeni, melyek alapja a polaritás elve. Nem minden gyógyító helyzet nyújt életerő áramlást, csak helyreállítja a testen belül az energia normális haladását az energetikai csatornákban és helyreállítja a sejtek és testrészek polaritását.
     A gyógyító helyzetek felkészítik a szervezetet az életerő befogadására, amely majd a Fáraó helyzetben érhető el. A szervezetben bármilyen változás: fiziológiai, traumás, idegi, emocionális, energetikai károsítja a szervek és sejtek munkáját, változást idéznek elő az energia normális áramlásában. A traumák, operációk, varratok, ütések, beteg szervek, só-felhalmozódások, stresszes idegcsomók, emocionális csömör, nem működő energetikai központok és pontok helyén energetikai blokkok keletkeznek amiatt, hogy az energia nem tud szabadon átjutni ezeken a helyeken.
     Az energia-áramlás a vér és nyirok-áramlással, valamint a folyadék és tápanyag ellátással kapcsolatos. Ezért keletkeznek ödémák, fájó zónák, legyengült helyek. A megbetegedett vagy károsodott sejtek kevesebb energetikai és fiziológia ellátásban részesülnek, így e károsodott helyek hosszabb idő alatt regenerálódnak.
     A gyógyító helyzetek helyreállítják az energia-áramlást, mely lehetővé teszi a beteg résznek hogy elegendő energetikai utánpótlást és fiziológiai táplálékot kapjon.

T. K. - 49 éves. Egy fémlemez esett a lábamra a boka táján. A lábam azonnal megkékült és megdagadt. Az erős fájdalom miatt nem tudtam mozdulni sem tudtam. A lábam mellé helyezett hengerek hatására (A Naphenger a fájó rész alatt, a Holdhenger – a fájó rész felett) tíz perc múlva megszűnt az éles fájdalom. A hengereket 1,5 óra hosszat tartottam a sérülés környékén önkényesen változtatva a helyzetüket, de a Naphenger mindig lejjebb volt, mint a Holdhenger.
     A duzzanat leapadt, a kékfolt eltűnt, a fájdalom teljesen elmúlt. Másnap már csak a megsérült bőr emlékeztetett a történtekre, mely pár nap alatt begyógyult. Nem maradt kék folt a helyén.

E. G. – 50 éves. Komoly nőgyógyászati operáció. A rokonok az operációt követően azonnal a beteg mellé tették a hengereket. Beteg még a narkózis hatása alatt állt. A „kéz-láb” helyzetben használták a hengert, minden órában 10 hosszat egészen estéig. Hatására a magas vérnyomás és láz visszaesett. Este már normálisan és önállóan történt a vizelet-ürítés. Könnyen kikerült a narkózis állapotából és estére már jól érezte magát. Reggelre teljesen helyreállt a kiválasztó rendszer funkciója és a beteg már járni kezdett. Napjában háromszor használta a hengert a „kéz-láb” helyzetben.  Nap múlva kitűnő állapotban térhetett haza.

L.M. – 42 éves. Hólyaghurut problémák három hónapon át. Mindennap alkalmazta a gyógyító eljárást. A „Javaslatok az alaphelyzetek alkalmazására” (munka a szervekkel) fejezetből állította össze a komplex programot. Második napra elmúlt a fájdalom, harmadik napra helyreállt a húgyhólyag normális működése.

V.A. – 1 éves és 2 hónapos. Lábfájdalom, mindig sírt, ha ráállt. Az édesanya napjában többször tartotta kezében a hengereket. Jobb kézben szorította a Naphengert, balkézben a Holdhengert. Kezeit, melyben a hengereket tartotta érintette a gyermekhez, a jobb kezét a talphoz, a bal kezét a  fájó láb csípőjéhez. A gyerek nem volt közvetlen kapcsolatban a hengerekkel. Estére minden rendbejött.

A.L. – 70 éves. 10 éve csaknem teljesen fekvő beteg. A hengerekkel a gyógyító programot alkalmazta mindennap. A depresszió, az álmatlanság, állandó könnyezés és a szívfájdalmak 7-10 nap után elmúltak. Gyógyszereket nem szed többé. Az általános közérzete igen javult. Folytatja a gyógyító kezelést.

L.B. – 38 éves. Pajzsmirigy működési zavarok. Operáció vált szükségessé. Hengeres kezelés gyógyító fázisban. Egy hét múlva szemmel látható javulás. Három hét elteltével elvégzett vizsgálatok olyan nagymérvű változást mutattak, hogy az operációra nem volt már szükség. Sok ilyen eset volt. Az emberek, akik megszabadultak gondjaiktól, telefonálnak és írnak…


     Mielőtt áttérnénk a polaritás körének és a gyógyító helyzetek tárgyalására, általános munkamódszerekre teszek javaslatot. Ha önnek több problémája van, régebbi betegségek, vagy egész sor elváltozás, akkor a gyógyító helyzeteket a következő séma szerint kezdje alkalmazni:
     - 7-14 napon keresztül minden helyzetet – a Fáraó helyzet kivételével- 10 percig alkalmazza.
     - ezután 7-14 kezelést nem naponta, hanem minden második, vagy harmadik nap 5 perces időtartammal minden helyzetben. A kezelés végén a Fáraó helyzetet 2-5 percig alkalmazza.
     - a későbbiekben, az alaphelyzet a Fáraó-tartás lesz, legjobb ha mozgás közben alkalmazzuk, de természetesen lehet ülve, fekve vagy állva is. És a gyógyító helyzetekből párat kiválasztva 1-2 alkalommal hetente 2 perces időtartammal.
     „ A blokkolás feloldását” normális esetben 10-15 naponta 1 ízben kell elvégezni, minden helyzetet 2-10 perces időtartammal.
     Például, ön a „kéz-láb”, blokkolás feloldása”, „farkcsont-nyakszirtcsontok” végezte. A helyzetek megválasztását a következőképpen cserélheti: „láb-csípő”, „csípő-váll”, „farkcsont-köldök”, „köldök-nyakszirtcsontok”. A továbbiakban vonja be a munkába a dinamikus központokat. „köldök-kéz”, köldök-váll”, „köldök-láb”, „köldök-beteg hely”.
     És ugyanígy járunk el a nyakszirti csontokkal és a farkcsonttal is. Lásd a „Dinamikus központok” fejezetet. A beteg hely mellett a hengereket különbözőképpen el lehet helyezni, de a Naphengernek mindig lejjebb kell lennie, mint a Holdhengernek.
     A hengerekkel történő munkát bármilyen hagyományos vagy nem-hagyományos gyógymóddal (tabletták, kanalas orvosságok, vitaminok, tinktúrák,
     kenőcsök, gyógyfűfőzetek, kezelések) kitűnően egyeztethető.
     Sok sikert kívánok önöknek problémáik megoldásában.
     Remélem, hogy a Fáraó hengerek Barátaikká válnak.

Contact Us

Phone number in Saint-Petersburg: +7 (812) 476-95-01

E-mail address: cyl@yandex.ru