Jellegzetes példák a Fáraó hengerek emberi szervezetre gyakorolt hatásáról


    A Fáraó hengerek sok éve segítenek már az embereken, és már meggyőződéssel mondhatjuk, hogy hasznosak a legkülönbözőbb betegségek esetében, és számos betegség megelőzésében. Ha már gyermekkortól használjuk, akkor el lehet kerülni a betegségek krónikus formáinak kialakulását és fiatalságunk jelentősen meghosszabbítható.

     Ily módon megállapíthatjuk, hogy a Fáraó hengerek MINDENKINEK segítenek!


T.I. -  58 éves. Gerincsérülés következtében a kezeim meggémberedtek, gyakran görcsöt kaptak. A helyzetet magas vérnyomás is bonyolította (egészen a 280-as felső értékig). Kipróbáltam minden hagyományos és új gyógymódot csaknem 20 éven keresztül. A Fáraó hengerek használatát követően a görcsök megszűntek, a kezek gémberedettsége megszűnt, jobban tudok aludni, a vérnyomás normalizálódott. Az utóbbi 3 év folyamán a hengerekkel való kezelés következtében semmilyen betegségem nem újult ki.


N.P. –  46 éves. Sokrétű szilánkos lábszártörés. Az operáció és az azt követő Ilizarov-készülékkel történő kezelés ellenére a csontok nem forradtak össze 14 hónapja. A Fáraó hengerek háromhetes mindennapi használata után a röntgen a károsult csontok teljes összeforradását mutatta.


N.E. –  45 éves. Hosszú éveken keresztül szenvedtem allergia és asztma miatt. A Fáraó hengerek egy hónapos használata után az asztmás rohamok teljesen megszűntek. Az azt követő 6 évben nem fordult elő allergiás asztmás roham.


L. Sz. – 48 éves. Sokáig szenvedtem súlyos deréktáji oszteohondrózisban.  A hengerek használatát követően gyakorlatilag panaszom megszűnt. Eltűnt az ingerlékenység. Édesapám jobb karja nem mozgott kellően (nem tudta megemelni) a gutaütése után. A Fáraó hengerek használata után a kar mozgásfunkciója csaknem helyreállt.


G. I. – 58 éves. Gyomorfekély. Operációt javasoltak mivel a gyógyszeres kezelés nem segített. Két hónapig dolgoztam a hengerekkel a gyógyító eljárás alapján. Amikor befeküdtem a kórházba az operáció miatt, a gyomorfekélyem az orvosok nagy ámulatára eltűnt.


R. M. 15 éves. Gerinc- és bordatörésem volt. Még a fejemet sem tudtam megemelni, de a hengerek használatát követően két hét múlva lábra álltam. Még fűzőt sem kellett viselnem! Már biciklizem és horgászni járok…


N. I. – 70 éves. Egy éve használom a hengereket. A legmegbízhatóbb barátaim lettek, segítenek a beteg és öregedő szervezetemben megjelenő mindenfajta fájdalom megszüntetésében. A hengerek lehetővé teszik, hogy aktív, tevékeny ember legyek, s komoly házi munkát végezzek.”


B. Ju. - 57 éves. Mióma az anyaméhben, depresszió, szórakozottság. Sürgős operáció javasolt. Elkezdtem a gyógyítást a Fáraó hengerekkel. Javulás már egy hét múlva tapasztalható volt. Az operációt elnapolták. Gyógyszeres kezelést nem végeztek. Elmúlt a depresszió, a fájdalmak, kitűnő a közérzetem, helyreállt a munkaképességem. Egy idő múlva az orvosok a mióma felszívódását diagnosztizálták.


V. M. – 83 éves. A vénák tágulása. Erős ödémák és viszketés a boka környékén. Semmilyen kezelés nem segített. A betegség egyre jobban kifejlődött. Miután a hengerek tulajdonosa lettem, néhány hét eltelte után nem ismertem a lábamra. Csak kis kék folt maradt a megpattant véredények nyomán. Már két éve annak, hogy nem válok meg a hengerektől. Számomra Isten ajándéka, eszköz az álmatlanság ellen, a fizikai túlterheltség és a gutaütést követő következmények megszüntetésére. Sokat dolgoztam otthon a háztartásban és a veteményeskertben és a kilencedik évtizedemben élve teljes egészségnek és szellemi frissességnek örvendhetek.


Sz. V. – 32 éves. A Fáraó hengereket nő-ismerősöm javaslatára vettem először kézbe, s azonnal megéreztem azt az energiát és tüzet, mely a tenyeremből kígyózott tovább, mint amikor kalcium-klorid injekciónál érez az ember. Az első másodpercekben szó szerint elmerültem a belső feszültségben és energiában, melyet a Fáraó hengerek keltettek bennem. Ez nemcsak egyszerű felfedezés, hanem a végtelenségbe való áttörés is volt. Olyan érzés, mintha más világba lépnék be…


V.G. – 45 éves. Már egy hónapja hogy én és nejem (pszicho-fiziológus használjuk a Fáraó hengereket, úgy magán, mint szakmai vonalon. A hengerek hatását vizsgáljuk úgy szubjektív, mint szakmai téren. A hengerek hatását mind szubjektív mind számítógépes un. gyors-meghatározással („Diakomsz”) vizsgáljuk. A hatás-vizsgálatok eredménye pozitív és igen érdekes. A hengerek meggyorsítják a pszicho-korrekció folyamatát és megkönnyítik az ember néhány egyes pszicho-szomatikus problémáját kiváltó okok meghatározását.”


Sz. Zs. – 60 éves. Nagyon hálásak vagyunk a Fáraó hengereknek. Segítenek úgy nekem, mind a feleségemnek, leszokni a gyógyszerek fogyasztásáról. A feleségem vérnyomása stabilizálódott, és a hengerek használatának évében már nem szedett gyógyszert. Az én asztmám és szívrohamom eltűnt és már egy éve nem szedek gyógyszert, és nem kell orvoshoz járnom. Röviden szólva javult általános egészségi állapotom.


T.P. -  Magas vérnyomástól szenvedek már 20 éve és asztmás vagyok 5 éve így inhalátort kell használnom. Kipróbáltam minden ismert természet gyógyászati eljárást az asztma gyógyítására, de a rohamok egyre ismétlődtek, különösen éjszaka 3-5 között és néha reggel 7-ig vagy még később is. A hengerek beszerzése előtti másfél hónapban nem éjszaka aludni. A hengereket egy hónappal ezelőtt szereztük be. Minden nap használom. Az első alkalommal leírhatatlan boldog érzésben és megkönnyebbülésben volt részem. Azt éreztem, hogy az energia erősen áramlik bennem, mintha pumpálnák belém. Gyógyító testhelyzetben használtam, miközben az Megváltó monostorszerzetes kórusának hangfelvételét hallgattam. A hengerek használatának végére a könnyem is kicsordult, a bűnbánat, a megbocsátás a hála és az öröm könnyei. Boldog és csodálatos érzés töltött el. Annak ellenére, hogy az időjárás aznap nagyon rossz volt, sáros, latyakos hó volt. Barátnőmmel sétáltunk a parkban csaknem két órát és az idő nekem csodálatosnak tűnt. Most már naponta sétálok 2-3 órát, pedig korábban hallani sem akartam az őszi és téli sétákról. Eltelt egy hónap a hengerekkel. Én egyszerűen teljesen megváltoztam: teli energiával és akaraterővel. Az öröm és ez az emelkedett érzés mindmáig megmaradt bennem. „A férjem a második henger-használat után kezdett jobban látni. Én magam is kivehetően kezdtem megkülönböztetni a színeket: az élénk zöldet, a kéket, a rózsaszint, a ibolyaszint, pirosat és a málna-pirosat… Ez olyan mint egy ünnep! Megerősödött bennem az meggyőződés, hogy egészségileg rendbe jövök a közeljövőben. Hálás vagyok az Úrnak azért, hogy rábukkantam a Fáraó hengerekre. Azt szeretném, ha minden családnak lenne Fáraó hengere. Hogy legyenek az emberek egy kicsit boldogabbak és legyenek egészségesek! Jó egészséget, szeretetet, harmóniát, erőt és biztonságot kívánok minden embernek”.


Kovinova A. A. – 40 éves. Fehérvérsejt hiány (3,2x10 ) !!!!! csernobili sugárfertőzést követően. 6 hengerhasználat után a fehérvérsejtek hiánya 4x10 !!!!. A nyolcadik kezelés után 4,8x10  !!! ( a normális 6-8x10!!!). A Fáraó hengerek alkalmazása előtt nem sikerült a fehérvérsejtek szintjének növelése semmilyen módszerrel.


Zajceva N. I.  -  „Nagyon hálás vagy önnek a Fáraó hengerekért! Agyvérzés utáni stádiumban vagyok. Baloldali bénulás. A fáraó hengerek használatának tízedik napján eltűnt az aritmia, kezdek mosolyogni, a megbénult lábam ujjait tudom mozgatni. A bal felem mely igen gyenge volt, most már megerősödött, állandóan mozgok, pedig korábban hamar kifáradtam. A hengereket használni fogom a teljes felépülésemig.” Második levele 6 hónappal később: „Ma lesz 6 hónapja, hogy el kezdtem használni a Fáraó hengereket. 3 hónap után teljesen eltűnt az agyvérzést követő asszimetria az arcomról. Hengerrel kezelt vízzel törlöm meg az arcomat. A bőröm olyan lett mint a selyem, drága krémek használata nélkül is. Könnyebben járok. Az orvosok már nem írnak fel hormon- és szívgyógyszereket, melyeket eredetileg életem végéig kellett volna szednem. A kismacskám lábát, melyet az ajtó csípett be, meggyógyítottam. Hengerekkel kezelt vízbe mártott kötszerrel kötöttem be a lábát és a hengerek közé tettem. Reggelre minden rendbe jött. Úgy szaladgált, mintha semmi sem történt volna.”


Dorgan N. N. rokkant írja. „Ilyen csodát még nem láttam. A Fáraó hengereket 15 ízben használtam. Meglepett a hangulatom, egészségem és a gondolkozás- módom megváltozása. Egyre inkább boldogulok minden bajommal. Pedig abból volt elég. 6 operáció van mögöttem, ezek közül kettő onkológiai, két agyvérzésem volt, rosszul beszéltem, rosszul jártam, a testem bal felét nem éreztem, többek között a kezemet sem, gyomorfekély, hólyaghurut, krónikus hasnyálmirigy gyulladás, hörghurut, asztma. A második agyvérzés után elvesztettem az emlékező-képességemet, mindent le kellett írnom. Amikor elkezdtem a hengereket használni, olyan érzésem támadt, hogy mély nyugalom vesz körül, szerettem volna lassú táncot járni. Korábban balettoztam 8 évig, most pedig mozogni, repülni akartam. A hengerek hetedik használata után vettem észre, hogy leszoktam az gyógyszerszedésről. Korábban naponta 15-18 darabot is fogyasztottam naponta és itt most csoda történt. Leszoktam a gyógyszerekről. A hangulatom jobb lett. Szervezetem erőre kapott. Ha a vérnyomásom emelkedni kezd, használom a hengereket és azonnal rendeződik minden, azaz jobban leszek. Vendégségben voltunk és szörnyen megfájdult a fejem. A vérnyomásom 180/100 volt. A férjem azt mondta, ”Próbáljuk meg a F. hengereket…”. S elmúlt a fejfájás és a vérnyomásom is normális lett. Ez egyszerűen csoda! Bizonyára önt az Isten küldte az utamba. Nagyon hálás vagyok önnek és mindenkinek, aki ezt a csodát létrehozta. És ami meglepő, jobban kezdek aludni, nyugodtabb lettem. Elmúltak a fejfájások, melyek állandóan kínoztak, és ami a legjobb dolog, és alig hiszem, pedig így van, hogy kezdek mindent megjegyezni. Tehát az emlékezetem visszatér, a balkezemen már érzek fájdalmat ( korábban semmit nem éreztem egyáltalán, csak lógott és ez minden). Most már mosok is keveset, mosogatok egy kicsit kötök is. Számomra ez hihetetlen! Pedig ez a kéz 9 éven át tehetetlen volt! Most ismét érzem, hogy létezik. A hengerek használatát követően könnyedséget, szabadságot érzek és jó a hangulatom. Halk, gyengéd zene mellett használom. Közben beszélgetek a hengerekkel és hálát adok az Istennek, a Mindenhatónak, a világmindenségnek és mindenkinek aki megalkotta a hengereket. Használatuk közben imádkozom és maga is érzem, hogy egyre jobban leszek.  Egyszerűen nem találok szót, hogy elmondjam mennyire hálás vagyok!” Ilyen példát sokat lehet idézni. Egy sor levélben írták, hogy a F. hengerek használata során csökken vagy teljesen megszűnik az alkohol-függőség.


A Fáraó-hengerek műszaki jellemzői

     A Hengerek címkéin lévő holografikus ábrázolások nem befolyásolják a henger munkáját, csak a hamísítás elleni védelemre szolgál.
     A Naphenger (réz) címkéjén a nap ábrázolását láthatjuk „Fáraó hengerek” felirattal orosz nyelven ( Öèëèíäðû Ôàðàîíà).
     A Holdhenger címkéjén a Hold ábrázolását láthatjuk ugyenezzel a felirattal, csak angol nyelven (Cylinders of Pharaoons).
     Mellékelünk egy tanúsítványt, melyet V.P. Kovtun, aláírásával hitelesített.
     Az Orosz Föderáció 1626 sz.1994. jan.5-én és a 2160582 sz. 2000. március 21-én kiadott szabadalom feljogosít arra, hogy a Fáraó hengereket az emberi szervezet stimulátoraként alkalmazzák.
     A Fáraó hengerek működési időtartama korlátlan. Csak gondos tárolásra van szükség, utántöltésre és cserére nem. Évtizedek múltán majd unokáikat és dédunokáikat is éppúgy segítik, mint önöket.

     Használati útmutató

     a. A hengerek felszíne sötétedik a rendszeres használat során, mely természetes folyamat és nincs befolyással a gyógyító hatására. A következő módon lehet tisztítani. A Naphengert (réz) – citrom savval. A Holdhengert (cink) – bármilyen tisztítószerrel.
     b. Idővel a töltőanyagok ülepednek a hengerben, mely homokszóródás benyomását keltheti, de ez nem befolyásolja a hengerek működését.
     c. A hengereket függőleges irányban kell tárolni.
     d. A hengerekkel történő munka után célszerű lemosni pár másodpercig hideg folyó vízzel. Ügyeljünk arra, hogy a hologramokat ne érje víz!
     e. Ne ejtsük le a hengereket!

         T.A. Meskova

Contact Us

Phone number in Saint-Petersburg: +7 (812) 476-95-01

E-mail address: cyl@yandex.ru